Késő éjjel mentem haza a hóesésben,
kívülem egy lélek se járt már a Béke téren.
De nem! A téren két szerelmes állt összebújva,
hajukat a goromba évszak hóval befújta.
Ölelték egymást önfeledten, nem vették észre,
nem néztek hóra, szélre sem, csak egymás szemébe.
Fehér volt már a tér egészen, de körülöttük
kör támadt, – a hulló pihéket felfogta testük.
Szerelem, ifjúság varázskörében álltak;
tovább siettem, meg ne törjön a szép varázslat.
Kívántam nekik ott magamban sok földi szépet,
s hogy életük ne háborítsák haragos évek.
És akkor is így nézzenek még egymás szemébe,
mikor a tél végképp befesti hajukat fehérre.