Aranyos fodorkának, Orsikának
... és mindenkinek aki megtisztel a látogatásával!
2024. március 31.
2024. március 25.
Müller Péter - Sok angyal...
"Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is.
Ő maga sem tudja, hogy angyal.
Nem emlékszik rá.
Csak érzékenyebb.
Finomabb.
S bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengsztervilágban élünk, ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent.
Neki nem szabad.
Mindenki lop, neki nem lehet. Mindenki megbízhatatlan, link, ő nem lehet az.
Mindenki gátlástalanul hazudik, ő elpirul. Nem engedi hazudni a "származása".
Egyszerű, romlatlan Lelkű emberek; jók, tiszták és becsületesek. Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek.
"Nem idevalók."
Emlékeznek még egy Erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal. Bár nem tanulták, nem is tapasztalhatták sehol - a vérükbe van írva.Tudják, hogy másokhoz jónak kell lenni, s bár roppant hátrányos manapság: tisztességesnek kell maradni.
Hogy angyallal beszélsz, azt onnan tudod megállapítani, hogy felelősséget érez érted. Nem prófétálni kezd, hanem vállal Téged - mert el kell számolnia Veled. Fontos vagy neki. Akkor is, ha egyszer lát az életében. S azt szeretné, ha ő is fontos lenne neked - akárcsak egy futó pillanatig."
Müller Péter
2024. március 22.
Hogyha nagymamácska lennék...
Hogyha nagymamácska lennék, csak tejszínhabot ennék
és leülnék egy hokkedlire.
Nem hajszolnám a tébolyt, s míg olvasnám a Plyboyt
nem néznék a nokkedlire.
Mondhatnak bármit, nincs már semmi gondom,
Szívemnek álma egy nagymama kis unokája,
kit hajnalig ringatnék halkan egy káprázat ágyba...
2024. március 14.
Vérszilvafák szépsége ...
Tóth Zserald természetfotós vasárnap Budapesten örökítette meg a vérszilvafák különleges szépségét és milliónyi virágát.
Budapesten a Pillangó utca és az Örs Vezér tere metrómegálló között, a Kerepesi útnál készültek a felvételek.
2024. március 13.
Áprily Lajos: Március
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng,
ugye zeng a szived?
2024. március 3.
Utazás egyedül...
Kisfiút a szülei minden évben elvitték a nagymamájához a nyári szünetben.
Egyszer a fiú azt mondja a szüleinek: - Most már elég nagy vagyok. Mi lenne, ha idén egyedül mennék a nagyihoz?
Rövid beszélgetés után a szülők beleegyeznek. Anyával állnak a peronon, komoly arccal nézik a begördülő vonatot. Gyors búcsú-ölelés és a kisfiú nagyfiúsan már indul is a lépcső felé. Anya azonban még megfogja a karját, hogy adjon neki egy utolsó tanácsot.
A fiú azt gondolja: „Tudom, tudom, vigyázzak nagyon - ezt már százszor mondtad nekem...” Anyja azonban újra magához húzza és így szól:
- Fiam, ha hirtelen rosszul érzed magad, vagy félsz, akkor ez legyen nálad! - és valamit a zsebébe csúsztat. A fiú most először ül egyedül a vonaton, a szülei nélkül. Látja az ablakon az elsuhanó tájat, körülötte idegenek rohannak, zajt csapnak, jönnek-mennek, kiabálnak, a kalauz megszólítja, hogy egyedül utazik? Valaki még szomorúan is néz rá...
A kisfiú kényelmetlenül érzi magát, a zajoktól rendszeresen összerezzen. Rájön, hogy bizony fél. Lehajtja a fejét, az ülés egyik sarkában összekuporodik, könnyek szöknek a szemébe. Eszébe jut, hogy az anyja tett valamit a zsebébe. Remegő kézzel keresi a papírdarabot, melyet búcsúzáskor csúsztatott oda.
Óvatosan széthajtogatja és elolvassa: „Fiam, az utolsó kocsiban vagyok.”
Így van ez az életben is. Hagyjuk a gyerekeinket futni, elesni, felállni, leporolni magukat és bízunk bennük!
De mindig az utolsó „kocsiban” várakozunk ha kellenénk, hogy ne féljenek!
(Valahol a Facebookon találtam)