Igen, ilyen vagyok csakugyan,
ilyen gyerekes és ilyen kegyetlen,
egyetlen kedves, jó szóra,
tétova simogatásra várva,
gyanakvóan és kétségbeesetten
még ma sem tudok nélkülük élni,
s ha már ilyesmit sem lehet remélni,
úgy végképp elzárkózom, s ha kell,
meg sem szólalok többé szégyenemben,
mert az élet így elviselhetetlen.