Kicsit én is meghalok a múló nyárral,
fáj, ahogy távozik és messzire szárnyal.
Könnyeket sem ejt, bár még lázas a bókja,...
néha még megéget forrón tüzes csókja.
Az utamra elkísér hűvös hajnalon,
szép mosolyát látom csillanó harmaton.
Fáj, hogy már menni készül -, annyira siet.
Szomorú - biccent a rozsdásodó liget.
Kofferjába gyűrte nyáresték mézcsókját,
fűszeres szellőkkel eltáncolt tangóját.
Érzékkel vívódó, kacérkodó zápor,
hűsítő könnyével eláztatott százszor.
Fájdalmas a búcsú - összeszorul szívem!
Beköszönt Ősz úrfi ezer pompás színben.
Elmúlás rejtőzik tarka köntös mögött,
Keresztespók asszony búcsúkendőt szövött.
Bánatos estéjén elköszön hát végleg,
haldokló napsugár, - gyengülő napfények.
Úgy fáj, hogy már távozik, - messzire szárnyal,
kicsit most meghalok az elmúló nyárral.