Bálint Ilona - Csak addig menj haza...

 Csak addig menj haza, amíg haza várnak,

Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,

Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,

...Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
Nem engednek tovább, vissza - vissza tartnak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Addig menj haza, még testvéreid, szüleid várnak,
Még megszokott illatát érzed a családi háznak.
Siess hát haza és mondj el mindent, a rosszat és a jót.,
Mindent, mindent, ami szivedből szól.

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK!

Idézet Müller Péter-től

" Ősi és érett kultúrákban az öregeket nem azért tisztelték, mert "fáradságos életükkel kiérdemelték", nem is abból a józan előrelátásból, hogy "egyszer én is öreg leszek, s milyen jó lesz, ha nem hajítanak majd a szemétre", hanem azért, mert a lélek még érzékenyebb volt, a szellem nyitottabb, s az öregember óriási élettapasztalatával, olyan értékeket jelentetett meg, amely a fiatalabbak számára vonzó és kívánatos volt. 

  Az öregember akkoriban nem teher volt, hanem felbecsülhetetlen érték: nem azt nézték, milyen múlandó a teste, hanem hogy ki lakik benne! "

Müller Péter

Simon István - A közönyre /1953/

Annyit tud néha az ember
látni, no meg hallani,
de kevés, amit tiszta szívvel
magának meg mer vallani.

Belül valami nehezék ül,
mondjuk ki nyíltan: a hiten.
S inkább nem szól, dörmög csak,
végül legyint mindenre dühösen.

S ami minden emberit, szépet,
igazat lábán megrohaszt,
s ad minden bűnnek menedéket,
hordja a vére lassan azt:

jön a közöny, a világ mocska,
s a lelket, mint pók a legyet,
finoman hálójába fogja,
hogy békésen ehesse meg.

Guillaume Apollinaire: Búcsú

L'ADIEU

Letéptem ezt a hangaszálat

Már tudhatod az ősz halott

E földön többé sose látlak

Ó idő szaga hangaszálak

És várlak téged tudhatod

Vas István fordítása