A labda egy betört ablakon keresztül leesett az alagsori folyosóra.
Az egyik gyerek, a házmesterék tizennégy éves kislánya, lebicegett érte. Szegénykének a villamos levágta a fél lábát, s boldog volt, ha labdát szedhetett a többieknek.
Az alagsorban félhomály terjengett, de azért feltűnt neki, hogy egy sarokban megmozdult valami.
- Cicus! - szólt oda a falábú házmesterkislány. - Hát te hogy kerülsz ide, kiscicám?
Fölkapta a labdát, s ahogy csak tudott, elsietett vele.
Az öreg, csúnya és rossz szagú patkány - őt nézték cicának - meghökkent. Így még nem beszélt vele senki. Eddig csak utálták, szénnel hajigálták, vagy rémülten elmenekültek előle.
Most jutott eszébe először, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen cicának születik. Sőt - mert ilyen telhetetlenek vagyunk! - mindjárt továbbszőtte ábrándjait. Hát még ha falábú házmester-kislánynak születik?
De ez már túlságosan szép volt. Ezt már el se tudta képzelni...
-------------------------------------------
A Teremtő nagyon eltolta valahogy! Roppant igazságtalannak tartom, hogy bizonyos teremtmények melyeket nem szeretnivalónak alkotott, örök életükben bujkálni, menekülni kényszerülnek. Márpedig a bogarak, pókok, patkányok és hasonló nem szívesen látott társaik is ugyanúgy élni szeretnének, mint bárki más.
Nagyon nem igazságos ez így!
