Nem igaz, hogy nem fáj a hervadás,
hogy belenyugszik sorsába a lélek,
az állat is elbúvik, vackot ás,
úgy megy neki a végső szenvedésnek.
Reszket az ág, mikor a lombja hull,
sír a virág, hogyha fonnyad a szirma,
csak én legyek bölcs, mikor alkonyul,
mikor rámmered ifjúságom sírja?!
Nem, nem vagyok bölcs, rázom rácsomat!
Lelkem, lankadó test ölébe zárva
kínlódja ki az élő lángokat,
mert nincs és nem lesz holtig nyugovása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése