Jules Supervielle - Ha nem állnának fák...

~

Ha nem állnának fák az ablakomba,
hogy a lelkemig lessenek le néha,
már réges-rég nem élne, nem dobogna
szívem, tüzes törvénye martaléka.
E mély ciprusban vagy e nyurga fűzben,
mely ismer s szán, mert a földre kerültem,
az én halálon túli lényem áll ott
és sehogyan sem érti, mire várok.
~

Wass Albert - Őszi vágy

~

Oly jó volna ma messze menni,
s elenyészni a semmiségbe,
ha értem jönne most a párom,
s egy őszi útra elkísérne...

Egymást szép halkan átölelnénk,
úgy mennénk át egy furcsa hídon...
s a hídon megcsókolnánk egymást,
nagyon halkan és nagyon titkon.
~

Papp Lajos - Elmegyek, elmegyek

~
asztaltól a székig;
udvaron a faltól
el, a kerítésig.
S lépkedvén, anyámmal,
majd az iskoláig.
Apámmal elmegyek
szerelmem házáig.
Hullatja szirmait
a pipacs virága:
Ővéle indulok
magunk udvarába.
Aztán halványodik
búzavirág kéke.
Amott, a fákon túl,
utam véget ér-e?
~

Papp Lajos - A boldogság tíz ujja

~

...Kitárt ujjaidhoz fáradtan megtérek mindig, ha leszáll az este
arcomat kezeidbe fektetem aztán: biztos otthon a két tenyered.
Két összeforrt kéz vagyunk mi, s boldogságunk tíz ujjai erősen
egybekapcsolják lelkünk. Feledd el a csapkodó vitákat!
Ez a szép rend hídként íveli át a viharos örvényeket, és ha
szédülök, mindig rád nézek vissza, mikor fölfelé kapaszkodom.
Szerelmesem! Menjünk ki most a tágas terekre, hol a lárma
rengetegében szobrok és fák állnak hallgatagon, s ne ereszd el
vállam a városon túl sem, a földek termő csöndje fölött.
Hogy - mint szép öregek - suhogó tölgyekké váljunk mi is egyszer.
~

Papp Lajos - Sűrű könnyeimmel

~
Sűrű könnyeimmel
ki lát vad esőkben,
ki hall majd nevetni,
mikor nyit köröttem
zöld ajtóit tárva
a feltámadt élet?
Voltam-e, ki ha már
nincs is, tovább élhet?
Marad-e belőlem,
mint dalból a dallam,
egy hangnyi emlék a
világ zűrzavarban;
tettem-e, csak egy szót
a minden-beszédhez?
Amott, a fákon túl,
mit mond, aki kérdez?
~

Fodor József - Óh késő kertek

~

Óh késő kertek nyugtató, szelíd
Nyugalma! Lám, megjött az ősz megint:
Rázza a szél a fák leveleit
S a szívre halk, futó bánat legyint.

Futnak az évek! Alig élted ím
S tovarepült a hév nyár hirtelen,
S míg búsan bolygasz sárga romjain,
Viszi új nap azt is könyörtelen.

Fut, tovalebben a csalárd öröm,
Emlékben, ha marad a dús, a szép,
Minden úgy perdül a nagy színkörön -
Míg jön megint a kedves, régi kép.

Mint hullám hullámra, vonul az ősz
A nyárra: s az megállást nem talál: -
Lágy futamban tán éppen így kergetőz,
S ily bohó játék az élet s halál!
~

Ismeretlen - Esős ősz...

~

Amikor sétálsz hazafelé zsebretett
kézzel, vigyázva, hogy csigaházra
ne lépj, és bámulsz inkább lefolyóba,
pocsolyába, nem nézed végig,
ahogyan az ősz kirabolja a fákat,
és gondolsz mindenfélére,
hogy miért nem tudsz te is olyan
kitartó lenni, mint a jelzőtáblák,
miért nem állít meg téged
is valami, akár egy percre csak,
a buszmegállók helyett, és tudod,
mire hazaérsz, hiába nézel ki
az ablakon, már nem látod a Napot,
lekaparták az égről, akár egy
sorsjegyről, viszont láthatod,
ahogy a tej kávédban kavarog,
és várhatod, hogy eszedbe
jusson, amit elfelejtettél, mert
nem hívsz fel senkit telefonon,
úgysem tudnál nekik mit mondani,
és hiába a kávé, fázol, a radiátorra
teszed tenyered, megsimogatod,
mintha hűséges kutyád lenne,
s bár hallod kintről a kulcscsomó
zörgését, nem nyitsz ajtót,
mert tudod, csak az ősz az.
-íróját nem ismerem-
~

Éltes Enikő - Árvaság

~
Arra ébredsz egy reggel
hogy az árvaság
ölébe vett
míg anyád melegét
álmodtad
hosszú idő után
először
mire felfedezted
hogy mindvégig létezett
szemében szemeddel
első nevetéseddel homlokán
kopott fogyott
mint petróleumlámpa
erősre csavart lángja
mire dadogva
simogatva megszólíthatnád
már nem figyel rád.
~