Moretti Gemma - Bíztató, magamnak

Érzed ?

arcodon szellő ujja kutatgat, 

nádasok suhognak,

hosszú hajú fűzfa bűbájával befon. 

Vonj tetőt belőle békéd, csended

főlé,

hogy meg ne zavarja utcazaj, 

telefon.

Látod ? 

gyertyákat gyújtanak a gesztenyék, 

illatos-fényesen 

olajfa zöldezüstje feléd világol, 

Őrizzed jól, ami megmaradt 

tisztának 

e feketére kormozódott 

világból.

Hallod ? 

sirály sikolt, szitakötő zizzen, 

ágról szirom pereg, 

pattog az esőcsepp falevél tenyerén.

Álmodj, játszd át magad életen,

halálon,

és minden rossz felett a győztes

te legyél.

Oravecz Imre - A megfelelő nap

Vékony, fátyolszerű, szűz hó,

éjjel esett, az elpiszkolódott régire,

szinte nincs szívem söpörni,

enyhült a hideg, megpuhult a levegő,

a Nap nem süt,

de világosabb van, mint tegnap,

mert feljebb húzódott a szürkeség,

és ismét belátni a völgyet,

közel és távol senki,

se a határban, se az úton,

se fatolvaj, se járókelő,

mintha kihalt volna a világ,

csak a madáretető körül van némi mozgás,

két széncinke veri kitartóan

a megkaparintott napraforgómagot,

óvatosan nyitom-csukom az ajtót,

nem akarok zajt csapni,

még alszik kedvesem,

jókedvűek a kutyák,

valahányszor kilépek az udvarra,

mindig játszani akarnak velem,

rutinszerűen végzem teendőimet,

jövök-megyek a térben,

könnyűnek és szabadnak érzem magam,

ilyen napon szeretnék meghalni. 

Reményik Sándor - Egy téli tölgylevélre

E levelet a hegytetőn találtam,
Hóban felküdt, az erdőhöz közel,
Fákról hullt gyémántporral beszitáltan.
Míg zöld volt, írni rá nem lehetett.
De hogy megbarnult, megkeményedett:
Az írás felcsillámlik rajta,
S tűnődvén, lelkem elsóhajtja:
Kellett a dér, a tél, a hóvihar,
S a zuzmara, a zordfényű palást,
Hogy egy Kéz azt írhassa ránk, amit akar.