Elkísérnek a virágénekek,
gyönge szirmok hajamra szállnak.
Csokros violák, majorannaszálak.
Szélverte lantok zengenek.
Virágok zengenek, bimbóznak énekek.
Nem érzem csizmámon a sárkoloncot.
Befonnak rózsák, jerikói loncok,
Vas-reggelen szegfűre ébredek.
Mért dédelgetem ezt az éneket?
Mert volt ez is, mert egyszer így szerettelek.
Később: öklök, kövek, csöndek, keresztek.
De volt ez is. És talán még lehet.
