Mészárosné Gárdosi Gabriella: Hangulat

 

Hajamba tűzni

megfesteni volna jó

virágot, nyarat

Halihó!

 

Haja is van, cicája is van...

 

Mi lesz velük???

 Közel száz ukrán menekültet tettek utcára Kocson egy új kormányrendelet miatt. 

 Több ezret meg más szállásokról, köztük kárpátaljai magyarokat is. Tegnap kezdték el kilakoltatni őket. 

 Kocson utcára tett emberek főként egyedülálló, többgyermekes nők, kárpátaljai romák, akik nem akarnak hazamenni. Ukrajnában embertelen körülmények között, sátortáborokban éltek az erdőben, a szeméttelepről étkeztek, a gyerekek nem jártak iskolába, a felnőttek többsége írástudatlan. Esélyük sem volt, hogy bekerüljenek a munkaerőpiacra.

Itt az elmúlt években elkezdtek beilleszkedni, a gyerekeiket iskolába, óvodába járatták, többen elhelyezkedtek és legalább négy órában dolgoztak. A támogatott lakhatás mellett családi pótlékot és létfenntartási támogatást kaptak, nagyjából hatvan-hetvenezer forintból éltek havonta, nem tudnak piaci alapon albérletet fizetni.

-------------------------------

Akik nem szorulnak rá, azokat milliókkal segíti a kormány a határon kívül. A szavazatok a  reményében.

Visz a vonat...

megyek utánad...

Tóth Árpád: Vizió a vonat ablakából

 

Fájt-é már szívetek a gyorsvonatban,

Hallgatva lágyan zúgó kerekét,

Át néma síkon, holdas alkonyatban,

Nézvén az ablak sötét keretét,

Min úgy tünik a táj át, tovafolyva,

Szeszélyes rajz, mit gyors kéz letörül,

Mintha bús művész bús vázlata volna,

Ki száz képet kezd, s egynek se örül?

 

És őriz-é a lelketek ily tájat,

Mely tovaszédült a vonat mögött,

De mégis emlék, s mégis egyre fájhat,

Bár múlt takarja, s messzeség, örök?

Tán tört íve egy híd vén vonalának,

Vagy egy idegen országúti hárs, -

Ránéztetek, s akkor sírt fel a bánat,

Fülkétekben a titkos utitárs...

 

Egy ismeretlen, bús kis állomásnak

Képét így őrzöm, vitt a gyorsvonat,

Azt hittem akkor, hogy öröm vár másnap,

Mely felzendíti rekedt sorsomat,

S künn messzi sík mélyült a végtelenbe,

Távol hegy rémlett, kettős, lomha kúp,

Mintha egy roppant teve púpja lenne,

S a holdat vinné, sárga, nagy batyut...

 

S egyszerre csüggedt, sötét karavánok

Búját küldte a táj, mit az éj rajzolt,

S oly céltalannak rémlett, amit várok,

Hogy szívem lüktetve lökte a jajszót:

"Ó, vágyam, vágyam, sivatag hajója,

Hová viszed fantasztikus batyúd?

Holdbéli kincsed? hisz régen homokba

Fúródott minden szép és boldog út..."

 

S szívemben itt van most is ferde rajza

Az éji látomásnak, s felremeg,

Ha kicsiny üdvért vaskorbácsu hajsza

Új útra vérzi fáradt lelkemet.

Ó, az az éj, nagy fekete lován

Lobogó, fehér felhőburnuszával,

Mint komor arab üget tétován,

S örök társam a Szaharákon által...

 

1917

 

Megy a Hold az égen...

 Tegnapelőtt este  igen  elcsavargott a Hold az égen. Nem odafent járt, hanem lejjebb, közel a Földhöz narancsszínű félholdszerű képében, de nem sokáig időzött, néhány óra múlva nyoma sem volt.

Tegnap este ugyanaz történt, mire eszembe jutott, hogy le kéne fotózni, már valahol Lajosmizsénél járhatott, picike folt se látszott belőle.

Ablakon át fényképeztem le, nem valami szuper a felvétel! Csak az ablak üvege miatt vannak a baloldali fénycsíkok. Az a kis fényes valami az égen egy repülő.

Nemzetközi macskanap van!

Antal Balázs: Az előszoba

 

Az előszobában lakik az érkezés.

Hosszú, vizes kabátja, sáros cipője van,

kalapja alól nyirkos arc figyel.

A küszöbön az indulás tanyázik,

az ő cipője tiszta, kabátja száraz,

kalapja itt még aligha van.

Kintről a kint mindig ráesik,

ahogy az érkezésre mindig a bent zuhan.

A kettő ritkán találkozik –

a találkozás a lépcsőházban lakik,

de beszűrődnek a hangjai.

A bentiek próbálják hallani, vagy nem hallani.

Az előszobában laknak a köszönő szavak,

ott lakik a szia meg a viszlát,
és ott lakik a ki az is, meg bejut rá a válasz,
az a válasz is, amire az ajtó zárva marad.