A Sas, amely a lelkedbe néz

Az első gondolat, amely minden bizonnyal átfut az agyadon a fénykép láttán, az, hogy vajon ez egy igazi állat-e? És a válasz igen. Ez nem csak egy igazi madár, amelyet hárpia sasként ismernek, hanem történetesen a világ legnagyobb sasa is, szárnyfesztávolsága több mint 2 méter! A félelmetes pillantása arra figyelmeztet, hogy légy óvatos és ne gyere közelebb.

A madár emberszerű szeme és hatalmas mérete, valamint királyi és mégis fenyegető póza valóban egy madárjelmezbe öltözött ember érzését kelti.

Boldog Karácsonyt!

 

Dömötör Tibor: Karácsony

 

Karácsonykor: 

Angyalok szállnak,

Híradást hoznak,

Béke jegyében,

Élet fényében,

Szentség lelkében,

Hívők hitében,

Krisztus képében

Földön jár az Isten. 

Karácsonykor:

Harangok zúgnak,

Szent igék szólnak,

Imádság szárnyán,

Szíveknek vágyán,

Zsoltárok hangján,

Szeretet hídján,

Bocsánat útján

Mennyben jár az ember.

Elekes Ferenc - Két lépésnyi melegért

Látod-e, tél jön megint,
hó-tollát fosztja a szél az égnek,
s a bundás gesztenyeárus
ott simogatja meleg edényét
az utcasarkon.

Valahol elveszett a Nap,
csak az útjavítók tüze ég
forró fekete hengerekben
fortyog a szurok,
s az emberek arra térnek
két lépésnyi melegért...

Van úgy, hogy bennünk is hull a hó.
Hosszú, emberi útjainkon
lobogó, szép szó is van elég,
de vajon a melegéért
lépünk-e mindég közelébb?

Baranyi Ferenc - Kifosztva

Elvették tőlem a Himnuszt,
csak mert elénekelték.
Torkukkal beszennyezték.

Elvették magyarságomat,
mert maguk magyarnak mondták.
S ha ők a magyarok:
testvérebb a török meg az osztrák.

Elvették játszó kedvemet,
mert silány alakításért
követelték a tapsot.
Aminthogy a tetszés jelének vették,
ha a közönség szisszent, felmorajlott.

Elvették az életemet,
mert ifjúságom szép sólyommadarára
rút kányák bélyegét sütötték,
miközben füstifecskének hazudták
a maguk egerésző ölyvét.

Most itt állok az ország ajtajában,
hol valaha kopogtatnom se kellett,
állok a küszöbön, semmit sem érzek,
mert elfeledtették velem, hogyan kell
megörülni a hazaérkezésnek.

Reményik Sándor - Télelő

Ez télelő, - sötétedik hamar,
Mindjárt homályba hull a kis szoba...
Megnyugtatóbb és ígéretesebb,
Ha valaki mellettem ülne most
És fogná erősen a kezemet,
Fülembe suttogva varázs-igét?

Nem. Kettőnek is sötét a sötét.

Ez télelő, - sötétedik hamar...
Ha most körüllengné e kis szobát
Mindenki, akinek szívére
Csöppentettem egy csöpp melódiát, -
Ha átölelne párás zuhataggal
Egy szivárványos visszhang-vízesés,
És kórus zúgná fülembe: remélj!?

Nem. Országoknak is éjszaka az éj.

Talán, talán ha betöltene 
Az akit most is csak hírből ismerek,
Kihez esetlen imát dadogok
És hatalmában félig sem hiszek,
Csak akarok, csak akarok...

Ha visszahozná mult novemberek
Tengeralatti advent-illatát,
Ha megtenné a képtelen csodát,
És olyan volna ez a délután...
Akkor talán, talán, talán

Fénybeborulna most is a szobám.
 / Pécs, 1928. november 14./