Barnaky Miklós - Vízözön

Aktuális lenne

egy újabb vízözön;

napirendre tűzhetnék

isteni körökön.

Ám ha lenne is bárka,

olyan, mint soha még -

hiába, nem lelnek

sehol egy új Noét!   

Juhász Gyula – Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

A fák is tudnak szeretni!

Két fa áll közel egymáshoz a járda mellett. Kopasz mind a kettő, levéltelenek mint a legtöbb fa télvíz idején. Egyformának tűnnek,  pedig az egyikben  talán  élet sincs, csak erős gyökerei tartják állva még. Az idei tavaszon  nem zöldült ki, nem is rügyezett.

A másik fa ép, egészséges. Zöld leveles ágaival  átfonta a kiszáradtat is, leveleivel beborította, úgy nézzen ki mintha az is élne. 

Csak ki ne vágják mellőle!

Weöres Sándor - Pesti Duna-part télen

Lassú felhő-árnyék
száll a jég fölött,
nagy folttá terülve
a két part között,
majd odébb húzódik
a Lánchídon át,
választ vánkosául
egy zöld kupolát,

ott se vár sokáig,
tovább szálldogál,
és mögötte lassan
jő az esthomály.

/ foto: 1909 /

Osvát Erzsébet - Az égi pék verse.

Szitálni kezd az égi pék,

és hullanak a hópihék.

Óriási szitán át,

száll a pehely milliárd.

Milliárdnyi hópehely,

az égi pék habot ver.

Habos havon cinke nyom,

cinke szökdel a havon.

Fekete pont, fehér pont,

varjú károg: fázom, fázom.

Itt a hó!

Tél szele hóval, faggyal jő, elkel most  nagykendő...

Darvas Ferenc

Kívánom, hogy ez a vers 

megérintsen téged, 

hogy megvigasztaljon. 

Bárcsak ez a vers 

egy szoba lenne, 

benne lobogó tűzzel, 

hogy felmelegíthesd 

a szíved! 

Bárcsak 

sokkal többet jelentene 

neked ennél! 

Bárcsak teljesülne 

a kívánságom e vers által! 

És akkor talán 

te sem sírnál már.

Moretti Gemma - A fenyők titka vagy....

Valamit tudnak Rólad a fenyők,
a hegy, az ösvény,
- amit én nem tudok -
ismerősen integetnek utánad.
Feketén leng árnyéka minden ágnak,
a völgyeket opálos köd borítja,
s a messzi út ezüstös szalag csíkja
eltünt a fák közötti alkonyatban.
Könnyű szemfedő most a rámboruló felhő,
bújtatja hangod, lépteid, hiába várlak.

Jól rejtik titkaidat a fenyők,
már sehol sem talállak.

(Kékestető, 1969. május)

Moretti Gemma - Másként

Sok mindent másként kellett volna.

Bárcsak az idő megfordulna

s kezdeni lehetne mindent, újra.

Élni tudni és élni merni,

néha járatlan úton menni,

nem csak rohanni, meg-megállni

azt, ami szép, körülcsodálni.

Nem szégyelni a gyengeséget,

meghallani ha hívnak, kérnek,

jobban bízni, jobban szeretni,

szeretteink kedvét keresni.

Kérés nélkül adni mosolyt, jó szót, türelmet

rossz napjaiban is hinni a szerelmet

többet gondolni rá, mit érez a másik,

szeretet tüzével fűteni, ha fázik.

Élhettem volna így is én.

Újra kezdeni nincs remény,

de amennyi időm hátravan

ebben a felemás világban,

hadd élhessem meg tiszta szívvel,

csendes örömök árnyékában.

Baranyi Ferenc - Egyszerű

 

Oly egyszerű ez: ha elvesztelek -

belepusztulok. Bármi lesz veled:

autó üt el, cserép zuhan le rád,

vagy ravatalod lesz a betegágy -

én utánad halok, nincs más utam.

A sorsomat kezelni egymagam

már túlontúl önállótlan vagyok,

élek, ha élsz - s ha meghalsz, meghalok.

Oly egyszerű ez. Semmi komplikált

nincs abban, hogy csakis harmóniát

fog fel fülem, hangom is puszta csend,

ha nincs másik hang, mellyel összecseng.

Megírták mások már, mi vagy nekem:

lányom, anyám, húgom és kedvesem,

testnek s kenyér, parasztnak a föld,

prófétának ige, mely testet ölt,

te vagy a fény az éjszakában - oly

banális mindez s mégis oly komoly.

Nekem te vagy a velem-futó magam:

kétágú útnak egy iránya van

s ágaink párhuzama oly szoros,

hogy a tekintet szinte összemos.

Értsd meg tehát, hisz olyan egyszerű:

mikor magadhoz - hozzám vagy te hű,

magaddal azonos csakis velem

lehetsz mindig már.

Ez a szerelem.

Kelemen Zoltán - Bánat

Elfogy az erőm

Feladom a harcot

Arcod

Nem keresem már

Megelégszem egy emlékképpel

S ha majd a hold a nap elé térdel

Elhullajtok egy könnyet

Magamért

Teérted.

Szeicz János - Átölel a magány

Oly távol jársz,
az érintésed emlék már,
veled az élet múlott el,
s elszállt a fény,
minden remény,
szavamra most a csend felel.

A régi nyár
aranyló fénye nem ragyog,
szemed tüzével nem hevít.
Emlék ölel,
lágyan száll el,
s magányom mindent elborít.

Maradj velem,
hiszen a tél már oly közel,
gyújtsd meg még egyszer hajnalom,
emléked még
bennem úgy ég,
mint lappangó parázs halom.

Az éveim
fogynak és búcsút intenek,
csak álmaimat őrzöm meg
a papíron,
hogy maradjon
emlék ez a fakó szöveg...

Nechanszky Lajos - Őszi dal

Csendes eső szemereg,
halkan zsong az őszi szél,
s hulldogálnak szomorún
a gesztenye-levelek.
Halkan zsong az őszi szél,
zúg-kopog a sok faág,
s hervadt lomb zizeg-zörög
vén fatörzsek szélinél.

Zúg-kopog a sok faág:
így az ősz dalol-dalol,
így az ősz suhog-zokog,
búgja szerte bús dalát.
Így az ősz dalol-dalol,
fák mögül és köd mögül,
fű felett és föld felett
ág között és ág alól.

Fák mögül és köd mögül
Isten arca néz le rám,
szép aranyszint szór fölém
felhő-ujjai közül.
Isten arca néz le rám,
bágyadt mosoly ül szemén,
hervadt haja sárga bronz
s ellebeg a szél után - - -

Csendes eső szemereg
halkan zsong az őszi szél,
s hulldogálnak szomorún
a gesztenye-levelek.

Gligorics Teréz - Én legyek

Legyek a hajnal, ha nincs többé álmod,

Sötétben az égő gyertyafény,

Holnap is én legyek a láthatárod,

Szívedben vigasz, ha nincs remény.

Legyek a napfény a felhőtlen égen,

Az éjszakában a csillagod,

Találjam meg a lelked a szélben,

Ha időnként bárhol elhagyod.

Legyek az ölelés, perzselő vágyad,

Nekem szánj minden csókodat,

Legyek a hullám a tenger ha árad,

Könny, ha már mindenki megtagad.

Szíved örökre enyémbe zárom,

Nem leszek sohasem délibáb,

Árnyékod vagyok, a te utad járom,

S kimúlok, ha fény nincs tovább.

Örkény István - Gondolatok a pincében

A labda egy betört ablakon keresztül leesett az alagsori folyosóra.
Az egyik gyerek, a házmesterék tizennégy éves kislánya, lebicegett érte. Szegénykének a villamos levágta a fél lábát, s boldog volt, ha labdát szedhetett a többieknek.
Az alagsorban félhomály terjengett, de azért feltűnt neki, hogy egy sarokban megmozdult valami.

- Cicus! - szólt oda a falábú házmesterkislány. - Hát te hogy kerülsz ide, kiscicám?

Fölkapta a labdát, s ahogy csak tudott, elsietett vele.
Az öreg, csúnya és rossz szagú patkány - őt nézték cicának - meghökkent. Így még nem beszélt vele senki. Eddig csak utálták, szénnel hajigálták, vagy rémülten elmenekültek előle.
Most jutott eszébe először, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen cicának születik. Sőt - mert ilyen telhetetlenek vagyunk! - mindjárt továbbszőtte ábrándjait. Hát még ha falábú házmester-kislánynak születik?

De ez már túlságosan szép volt. Ezt már el se tudta képzelni...
-------------------------------------------
A Teremtő nagyon eltolta valahogy! Roppant igazságtalannak tartom, hogy bizonyos teremtmények melyeket nem szeretnivalónak alkotott,  örök életükben bujkálni, menekülni kényszerülnek. Márpedig a bogarak, pókok, patkányok és hasonló nem szívesen látott társaik is  ugyanúgy élni szeretnének, mint bárki más.
Nagyon nem igazságos ez így!

Őszi reggel...

Napsütéses őszi reggelre ébredtünk! 😋
További szép napot kíván, a két macska, kispók a falon, a reggelim felett repkedő muslica, az ablakrésben megbújó katicabogár, és jómagam!

Ady Endre - Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Katona Bálint - Maradék idő

Szeretni még egyszer,

halálosan, aki vár.

Mosolyt venni még,

mielőtt a bolt bezár.

Napot látni még,

mielőtt az est leszáll.

Élni még egy kicsit

mielőtt a szív megáll.

Utoljára valakiben

hinni volna jó,

ne vesszen kárba 

a kimondatlan szó.

Örülni valaminek,

ami szép, ami jó,

mielőtt a szívben 

esni kezd a hó….

Mert a maradék idő

már nem eladó….

Fodor József - Óh késő kertek

Óh késő kertek nyugtató, szelíd

Nyugalma! Lám, megjött az ősz megint:

Rázza a szél a fák leveleit

S a szívre halk, futó bánat legyint.

Futnak az évek! Alig élted ím

S tovarepült a hév nyár hirtelen,

S míg búsan bolygasz sárga romjain,

Viszi új nap azt is könyörtelen.

Fut, tovalebben a csalárd öröm,

Emlékben, ha marad a dús, a szép,

Minden úgy perdül a nagy színkörön -

Míg jön megint a kedves, régi kép.

Mint hullám hullámra, vonul az ősz

A nyárra: s az megállást nem talál: -

Lágy futamban tán éppen így kergetőz,

S ily bohó játék az élet s halál!

Aranyosi Ervin - Őszi levelek

Mennyi szín és mennyi pompa,
mennyi szépség vesz körül!
Nézem, ahogy földre szállnak,
s kicsi szívem úgy örül.
Hull a sok-sok sárga levél,
vörös, barna földet ér.
Vajon hová tűnt a fákról,
a sok nyári zöld levél?
Talán a Nap festette be,
vagy éjjel a Telihold?
Vajon színes festékekkel
palettájuk teli volt?
Vagy az Ősz volt ez a művész,
és titokban alkotott?
Bárki volt is, ez az évszak,
annyi csodás színt hozott…

Szilágyi Domokos - Őszirózsák

Tegnap még szégyenlős növendéklányként

szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas

szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,

hajladozó búzatáblák alig sejtették

szőkeségük élet-adó hatalmát,

a napok tüzes-arany csöndjébe

bele-belecsattant egy zápor,

a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,

és látod, kedves:

ma, a kert egyik zugában,

orgonabokrok szoknyája alatt

fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.

Remegtek, mikor tetten értem őket,

hogy szirmaikon cipelik már az őszt,

hisz jóformán még nyár se volt – hát mit akarnak,

de csak hallgattak makacsul,

és benne volt e hallgatásban,

hogy maholnap a faleveleken

dérré kegyetlenedik a harmat,

hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezében

labda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,

az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,

s a siető, álmos arcokat

piros-vidámra csipkedi a reggel;

a sétatéren fiók-festő-gigászok

lesik el a fáktól a pazar színkeverést,

s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;

lomhán csurognak a méz sugarak

s érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,

és szemed parazsában

föllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság.

Szerettem volna neked adni a virágokat.

De aztán csak ez a vers maradt.

Mert mire hozzád érnek:

elhervadnak a remegő őszirózsák.

Kányádi Sándor: Valami készül

Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelõre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bõrét nem félti,
és a szellõ is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csõsz ül:

Nézd csak a tájat,
de szépen õszül.

Tóth Árpád - Szeretnék átölelni...

Szeretnék átölelni ma egy embert,

ki olyan árva s vágyak özvegye,

mint jómagam, s kit a tavasz sziven vert,

s kondor haján kopog az ősz jege.

Kinek ha volt is pirosbetűs napja,

tintát hozzá véréből szűrt a Sors,

vén bánatok fia és újak apja,

csöndes tűnődés lankadt léptü papja,

örülni lassú, és csüggedni gyors;

kit nemessé emelt a föld porából

sok ritka szenvedés, de nem kevély

kitűnni a törpék sekély sorából,

és címere egy hervadt falevél.

Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,

ha szívvel dobták, halkan énekelt.

Azokra a barátokra gondolok ...

"Azokra a barátokra gondolok,

akik megmaradtak annyi éve már,

és úgy ölelnek át, mint egy meleg pulóver.

De nem feledhetem azokat a barátokat,

akik elszállingóztak, mint hópihék,

és hiányuk olyan, mint a szél a hidegben,

lebomlott kötés, kusza fonál."

Moretti Gemma - Bíztató, magamnak

Érzed ?

arcodon szellő ujja kutatgat, 

nádasok suhognak,

hosszú hajú fűzfa bűbájával befon. 

Vonj tetőt belőle békéd, csended

főlé,

hogy meg ne zavarja utcazaj, 

telefon.

Látod ? 

gyertyákat gyújtanak a gesztenyék, 

illatos-fényesen 

olajfa zöldezüstje feléd világol, 

Őrizzed jól, ami megmaradt 

tisztának 

e feketére kormozódott 

világból.

Hallod ? 

sirály sikolt, szitakötő zizzen, 

ágról szirom pereg, 

pattog az esőcsepp falevél tenyerén.

Álmodj, játszd át magad életen,

halálon,

és minden rossz felett a győztes

te legyél.

Oravecz Imre - A megfelelő nap

Vékony, fátyolszerű, szűz hó,

éjjel esett, az elpiszkolódott régire,

szinte nincs szívem söpörni,

enyhült a hideg, megpuhult a levegő,

a Nap nem süt,

de világosabb van, mint tegnap,

mert feljebb húzódott a szürkeség,

és ismét belátni a völgyet,

közel és távol senki,

se a határban, se az úton,

se fatolvaj, se járókelő,

mintha kihalt volna a világ,

csak a madáretető körül van némi mozgás,

két széncinke veri kitartóan

a megkaparintott napraforgómagot,

óvatosan nyitom-csukom az ajtót,

nem akarok zajt csapni,

még alszik kedvesem,

jókedvűek a kutyák,

valahányszor kilépek az udvarra,

mindig játszani akarnak velem,

rutinszerűen végzem teendőimet,

jövök-megyek a térben,

könnyűnek és szabadnak érzem magam,

ilyen napon szeretnék meghalni. 

Reményik Sándor - Egy téli tölgylevélre

E levelet a hegytetőn találtam,
Hóban felküdt, az erdőhöz közel,
Fákról hullt gyémántporral beszitáltan.
Míg zöld volt, írni rá nem lehetett.
De hogy megbarnult, megkeményedett:
Az írás felcsillámlik rajta,
S tűnődvén, lelkem elsóhajtja:
Kellett a dér, a tél, a hóvihar,
S a zuzmara, a zordfényű palást,
Hogy egy Kéz azt írhassa ránk, amit akar.