múlt idők varázsára,
csak néha - néha vágyom
a szépíthető mára,
aprócska csodákra.
Könnyedén karolva
át a vállamat,
sétálni aranyló
őszi fák alatt.
Az arcod simulna
arcomhoz gyengéden,
óvnál, hogy bántás
másoktól ne érjen.
Ha együtt hallgatnánk
egy régi dallamot,
nem baj, ha a szemed
emléktől fátyolos.
Engedd, simogassam
őszülő fejedet,
arcomnak bölcsője
legyen a tenyered.
És úgy, mint az elszállt
csodák idején,
csillogjon a szemed.
Engedd magad szeretni.
Az idő oly kevés,
és néha nem elég
az emlékezés.
